Prológus

1.0101 kg-ról 62-re...https://sikerultfogyni.cafeblog.huhapciviraghttps://sikerultfogyni.cafeblog.hu/author/hapcivirag/Prológus Halihó mindenkinek! Van már itt egy másik blogom, de arra gondoltam, ha már majd' 40 kilót fogytam és oly sokan próbálkoznak keservesen, sikerek nélkül, talán örülnének egy kis bátorításnak. Először is tisztázzunk pár dolgot: a.) nem vagyok sem dietetikus, sem táplálkozástudós, sem személyi edző, sem versenysportoló. Hogy mi vagyok, az majd kiderül kicsit később (elárulom: egy totál hétköznapi, csak kicsit környezet- és öntudatosabb nőci). b.) volt viszont segítségem: édesapám orvos és rendkívül jó tippeket és ötleteket adott, valamint az edzéssel kapcsolatban is fordulhattam hozzá bátran (bezony, mozgás nélkül nincs fogyás. És még sok minden más nélkül sincs). c.) érdekel a pszichológia és az ezotéria. Érdekel továbbá a sport minden formája, beleértve a lélekre-tudatra gyakorolt fiziológiai és pszichológiai hatását is. d.) van egy négy és fél éves lányom. e.) sok személyes sztorit fogok írni. f.) fényképeket is teszek be. g.) egyetlen módszert sem reklámozok. Nem is egyetlent használtam. És nem kerül oltári összegekbe (nem is kerülhet, mert egyáltalán nem vagyok eleresztve anyagilag). h.) szépek vagytok, csak nem hiszitek el magatokról!!! :o) Lehet, hogy kicsit lassan fog menni mindent leírni, de a lányom születése óta az egész életfelfogásom megváltozott és több, mint négy év változását leírni sajnos nem megy gyorsan. És egyszerre sem. Vágjunk bele! Legelőször is, mindenkinek: A h.) pontot nem véletlenül hagytam utoljára - az a legfontosabb! Tapasztalatból tudom, hogy nem a mérleggel kell kezdeni először, hanem a tükörrel! Szörnyű, hogy a nők manapság soha nincsenek megelégedve magukkal, mindig más és más hibát fedeznek fel, mindig újra és újra ráfogják valamire, hogy miért nem felelnek meg saját maguknak. Kövér vagyok (a leggyakoribb), sovány vagyok, csúnya vagyok, hülye vagyok, bezzeg XY, milyen sikeres - satöbbi. Ez így nagyon elcsépeltnek hangzik, tudom én azt jól. Amikor a lányom megszületett, előtte a gyümölcskúrának köszönhetően 98 kiló voltam és utána is ugyanannyi... Úgy mentem haza a kórházból (előtte három héttel rúgott ki életem értelme, a gyermekem apja - lesz még róla szó, mert ő is sokat tett hízásom és fogyásom "érdekében"), hogy SOHA TÖBBÉ NEM ÉRDEKEL, HÁNY KILÓ VAGYOK! HA VALAKINEK NEM TETSZIK, NEM NÉZ RÁM! SOHA TÖBBÉ NEM FOGYÓKÚRÁZOK! SOHA TÖBBÉ NEM KELL OLYAN EMBER, AKINEK NEM ÚGY TETSZEM, AHOGY VAGYOK! Az első 6 hétben 18 kiló ment le rólam... El fogom mesélni, hogyan - tulajdonképpen ebben semmi érdekesség nincs, az idegtől egyszerűen nem voltam képes enni. De erről később bővebben. Végülis nem 18 kilót fogytam le összesen, hanem több, mint kétszer annyit. Azt már nem az idegtől. A nagybetűs rész azért igényel némi magyarázatot. Nem arról van szó ugyanis, hogy most már aztán orrba-szájba lehet zabálni! Korántsem! Csupán az a lényege, hogy rájöttem: muszáj az életemen változtatnom, mert nem érzem jól magam a bőrömben (nem csak a kilók miatt!) és vonzott az egészséges életmód (nem vagyok kecske azért!). Lényege még ÖNMAGUNK ELFOGADÁSA is. Soha többé nem néztem úgy egy fehérnemű-reklámra, hogy "deszeretnékilyenvékonylenni". Soha többé nem kértem M-es ruhát és SOHA TÖBBÉ NEM SZÉGYELLTEM, hogy minimum az L-es kellett (először 44-es). Ha egy boltban az eladók kisebb ruhát akartak rámsózni, egyszerűen kiröhögtem őket. "Kiscsillag, ez a karomra sem jön fel, mit kezdjek én ezzel?!" Büszke voltam magamra, mert megértettem, hogy NEM A SÚLY AZ EMBER ÉRTÉKEINEK LEGFŐBB MÉRCÉJE! Volt egy pici babám, akit egyedül szültem és anyukám segítségével ugyan, de egyedül neveltem. Jogi egyetemre jártam. Alkalmanként dolgoztam is és akiknek besegítettem, mindannyian meg voltak vele elégedve. A barátaim szerettek. Hirtelen fogtam fel, hogy nem attól leszek értékesebb és még szeretetre méltóbb, ha vékonyabb vagyok. Azt is tudtam persze, hogy ekkora súllyal jóval kevesebb az esélyem a pasi-fogásra. De hol érdekelt az engem?! És ez az egészséges. Ha valaki kizárólag azért akar lefogyni, hogy egy férfinak tetsszen, az MOST HAGYJA ABBA AZ OLVASÁST! Nem azért kell lefogyni, mert a kiszemelt példánynak, a párunknak, vagy bárki másnak meg akarunk felelni. Azért kell lefogyni, hogy SAJÁT MAGUNKNAK megfeleljünk, hogy könnyedebben mozogjunk, hogy kapjunk levegőt, hogy le tudjunk hajolni, hogy két szatyor hazacipelése ne fullasszon ki bennünket, hogy ne legyen magas a vérnyomásunk... Sorolhatnám. Ha saját magunknak tetszünk, másnak is fogunk (itt vonatkoztassunk el a beteges önképtől. Nincs szó anorexiásokról és bulimiásokról)! Mert meglátszik rajtunk. Meglátszik rajtunk a jókedv, a vidámság, az egészen más kisugárzás. Az a férfi, aki kizárólag súlyra megy ki, nos, az felszínes. Akit az érdekel, hogy a barátnője bordái kilátsszanak, hogy egyetlen kiló felesleg se legyen rajta, az nem férfi. És az nem is nőt keres, csupán egy mutogatnivaló státusz-szimbólumot, akit ki lehet dobni, ha már lejárt a szavatossága. Figyelem! Még egyszer megismétlem: mindez nem azt jelenti, hogy hanyagoljuk agyon magunkat! Nem! Nem! Törődni kell önmagunkkal. De nem csupán egyetlen - vélt vagy valós - negatív tulajdonságunk javításával, hanem az összképpel. És akkor sokkal könnyebben megy le az a fránya pluszkiló. Muszáj még egyszer leírnom: a kulcs önmagunk elfogadása. EZT viszont senkinek nem lehet általánosságban elmagyarázni, mert ezt mindenkinek magának kell elérnie. Hogy hogyan kezdtem neki? Gondolatban. Hazaértem, a tükör elé álltam és a következő gondolatok vertek gyökeret az agyamban: a.) soha többé nem fogyókúrázom egyetlen pasi miatt sem, ha így nem kellek, ne kelljek sehogyan sem! b.) mondjuk, így azért nem biztos, hogy bárkinek is kellenék, de MOST nem a pasizás ideje van, hanem önmagam rendbetételéé. Az életem rendbetételéé. Pasizni ráérek később is. Kicsit később. c.) azt mondta egy szülésznő, hogy soha a büdös életben nem fogok tudni lefogyni. Hát ez hülye. Dehogyisnem. Simán. Merthogy rajta rajtamaradt. Jahh, kérem, az az ő baja. d.) akkor hát... először is elmegyünk ruhát venni, mert semmi nem jön rám (s lőn. Turik. Elvégre is, ki fogom fogyni. Kizárólag olyan méretű ruhát vettem, amiben kényelmesen éreztem magam. Nem érdekelt a méret. A stílus viszont annál inkább. Nincs annál undorítóbb látvány, amikor a szűk farmer fölött akár egy centiméternyi hájika is kibuggyan... Fúúúj... De sok olyan lányt látok, ahol nem egy centi, hanem egy méter buggyan ki... Boááá... Ápol és eltakar - ez volt a jelmondatom. És egy példakép: Monsterrat Caballé - remélem, jól írtam a nevét. Ismeritek? Már meghalt szegényke, egy csudás hangú operaénekesnő volt. És kb. 130 kiló. És mindig csodáltam, micsoda csodálatos módon tudott öltözni. Egyetlen egy ruhadarabot vettem, ami egészen más volt: egy bézs színű, Betty Barclay (jól írtam?) nyári farmert. Mérete: 176-os!!! Úgy történt, hogy a turiban kiszúrtam a színét, kivettem, megláttam a méretet és elkezdtem röhögni. Aztán hirtelen abbahagytam. Rámeredtem. Ekkorára fogok lefogyni. Ekkorára. Pont ekkorára. Megnéztem a méretet és felpróbáltam. A térdem fölé jött föl. Nem tovább. Megvettem. Anyu otthon hülyének nézett, amikor megmutattam neki. Én pedig eltettem. És nagyon sokáig elő sem vettem, mert tudtam, hogy felesleges kudarcélményt okozni saját magamnak. De tudtam, hogy megvan. Észben tartottam.). e.) ha már légiesen karcsú, agyonretusáltan vékony nem lehetek, akkor legyen más az erősségem. A bőröm. A fogaim. A hajam. A kezem. A lábam. (Innentől kezdve makulátlanul ápolt voltam). ------------------------------------------- Szóval, így kezdődött... :) Ez egy elég rossz kép, telefonnal készült. Azért ki lehet venni 101 kilóm minden nyűgjét (de azt is, hogy még van valaki a pocakomban... :) ): <IMG class=blogkep src="https://sikerultfogyni.cafeblog.hu/files/rekabOelna.JPG">rich