Válaszok

2008 május 26. | Szerző: hapcivirag |

 

No, most akkor van egy kis időm, mert úgyis sokat fogok írni. Nem annyira arról a módszerről, amivel lefogytam – hiszen azt már leírtam, nincsen benne semmi különleges. Inkább válaszolok egy-két hozzászólásra. Szóval, aki tisztán fogyiblogot akar olvasni, az ezt most ugorja át.

Időrendi sorrendben tehát:

Eperke 🙂

Hát először is: nem győzöm hangsúlyozni, hogy én nem vagyok okos, sem semmi extra, nem is akarok senkit tanítgatni, meg kiosztani sem, és nem is érzem magam minden ember felett állónak. És ráadásul az én módszerem nem csodamódszer, nem is akarom annak hirdetni. Szerintem a módszereket egyénenként kell mindenkinek meglelnie, mert minden ember más. Fizikailag és pszichikailag is. Vannak általános információk egy fogyókúrával kapcsolatban, ilyenek a mozgás, a kalóriatartalom, de egyebekben akár egymásnak homlokegyenest ellentmondó dolgok is bejöhetnek. Csupán a saját tapasztalataimat osztom meg itt azokkal, akik olvasnak – ha esetleg okításnak tűnik, elnézést, csupán a stílusom szorul némi csiszolásra. Csak azért írom ezt, nehogy valaki azt higgye, „kihaénnem”-típus lennék. Tapasztalatot viszont adott a Jóisten, marékszámra szórta (őszintén szólva jóval kevesebbel is beértem volna, de hát Ő tudja…).

Sajnos egyre inkább megerősödöm abban a hitemben, hogy a férfinép egyre kevésbé van a helyzet magaslatán. Sajnos. Merthogy én nem lenni sem megrögzött férfigyűlölő, sem egy agyonemancipált maca. Ami azt jelenti, hogy igenis szeretem a férfitársaságot (minden formában… hihi) és bizony a hagyományos szerepeket részesítem előnyben (vagyis megőrülök attól, ha egy férfi mosogat, mos, vagy porszívózik… A főzés más tészta, azt nagyon szeretek, de azt figyeltem meg, hogy a férfiaknak Isten adta tehetségük van hozzá!). Így aztán a helyzetet elég elkeserítőnek érzem.

Szar dolog egyedül lenni, főleg 19 évesen. Pont azért, mert épp azok a tapasztalatok hiányoznak, amik miatt az ember inkább az egyedüllétet választja, mint a társas magányt… 🙂 Épp ezért erre semmi okosat nem tudok írni. Illetve dehogynem. Csak azt Te nem hiszed el, totálisan jogosan. MINDENKI a saját hibáiból tanul! Én hiába írnám le az én történeteimet, az máson nem segít. A véleményem maradt, ami persze csupán engem „kötelez”: engem ugyan nem érdekel, meddig vagyok egyedül, de a lécet biza’ ugorja már át a delikvens! Mert annál kellemetlenebb dolog nincs, amikor egy olyan pasival van együtt az ember, akit semmire nem becsül… Épp ezért nálam szóba sem jöhetne olyan pasas, akinek egy ápolatlan nő kell. Legyen akár Brad Pitt, Bruce Willis, William Baldwin, akárki, én nem akarok semmit összeszedni, még lapostetűt sem! Ráadásul akik ilyen nőknek kellenek, azoknál stílus is van bőviben… Az a minimum, hogy úgy ugrálsz, ahogy ő fütyül. Nálam magasan van a léc. Rohadt magasan. Épp ezért ritkásan van pasi az életemben, de egyáltalán nem bánom. Felejtőssel nem kezdek. Te még más vagy ilyen szempontból, mert Neked van még időd. Te még ráérsz játszani. Én is ráérnék, csak kedvem nincs. Nem óhajtok energiát fecsérelni meddő kapcsolatokba, sokkal több dolgom van annál. Ezért nem tanácsolom azt, hogy márpedig várd ki az Igazit! Várja a nyavalya 19 évesen! Kötelező tapasztalatszerző életkor. 🙂 A pasi-hiányt ismerem. Néha a falat kaparom. Habár mostanában akad egy jelentkező… 🙂 Amit viszont nyugodt szívvel tudok tanácsolni: ne keress magadban hibát!!! Van akkor is, ha nem keresed, de a Te dolgod nem az, hogy kifogásokat keress: miért nem szereted önmagad! Épp fordítva: az nem baj, ha a hibáiddal tisztában vagy, de Neked kell legeslegelőször elfogadnod magad! Senki nem hibátlan!!! A kapcsolatoknál senki nem hibátlant keres (mármint aki ezt feléri ésszel… A többivel nem foglalkozunk…)!!! Csupán olyat kell keresni, akivel elmondhatod azt: az én hibáim és az ő hibái elférnek egymás mellett. Ennyi. Ha tisztában vagy a saját hibáiddal, jobb eséllyel felméred, mire van a későbbiekben lehetőség az adott pasival. De ettől még szeresd önmagad, mert Te állsz magadhoz a legközelebb, és ha Te nem szereted magad, majd ki fog?! Nem várhatod el vadidegentől, hogy szeressen, ha Te sem szereted önmagad! Hidd el végre, az önbizalom nem súly-függő! Pontosabban: nem szabad, hogy súlyfüggő legyen!!! Pont fordítva működik és ez számomra egy nagyon fájdalmas, nagyon kínlódós és nagyon nehezen megszerzett tapasztalat: előbb az önbizalomnak kell helyreállnia és utána a súly is hozzáigazodik! Mire én ezt elhittem, te jó ég… Évekbe tellett. És most azért próbálok meggyőzni mindenkit erről az igazságról, mert dühít, hogy éveken keresztül az orrom előtt volt és nem ismertem fel! És ezért éveket pazaroltam el kínlódásra!!! Mert nem hittem el… Ha az önbizalmad a súlyodtól függ, akkor majd, ha lefogysz, a kövérebbekre gúnyosan fogsz nézni? „Hehh, ennek is mekkora segge van!” Na ja. Világéletemben tartózkodtam attól, hogy bárki mást megítéljek; most már látom: helyesen. Nem az én dolgom ítélkezni. A saját szubjektív gondolataimat és véleményemet én alakítom. De ez nem jelent sosem megcáfolhatatlan igazságot. Azért, mert szerintem XY egy gusztustalan, nyamvadt féreg, nem jelenti azt, hogy rossz ember, vagy hogy nem lehet szeretni, vagy hogy nem értékes emberke… Időbe tellett, mire erre rájöttem! Mondjuk a volt élettársam igen-igen jó lecke volt, mert szerintem az egész hátralévő életemben annyi genyaságot nem fognak velem elkövetni, mint amit ő művelt az utolsó 4 évben… Ettől még… Szóval rá kellett jöjjek, hogy nem rossz ember, sőt, vannak elévülhetetlen értékei! Csak épp az ő hibái és az én hibáim nagyon nem fértek el egymás mellett. 🙂 Amúgy meg, a Jóisten úgyis megfizeti minden tettünk árát (vagy a Sors, vagy akármi/bármi). Ez is tapasztalat. Bőven van ebből is, jó is, meg rossz is. Egy biztos: Müller Péternek igaza van, amikor azt írja: a rossz cselekedeteinkért sokszoros árat fizetünk, mert nem csak egy emberért kell bűnhődnünk, hanem az Egész harmóniájának megbontásáért. Teljes mértékben igaz. Még ha el is vonatkoztatunk az ezoterikus felhangoktól, még ha csupán a tényeket tekintjük, akkor is. Ez is tapasztalat… És még valami, az önszeretetre visszatérve: nem egyenlő az önimádattal! Szóval ne essünk Narcisszusz hibájába… Nem egyszerű az arany középutat megtalálni, de ha megvan, sínen vagyunk! 🙂

A médiáról: meg kell tanulni a saját szemünkkel nézni, és nem az újságokéval, reklámokéval, tv-műsorokéval, rádióadásokéval!!! Ez nagyon nehéz, mert rászoktattak bennünket arra, hogy a médián keresztül lássunk, szemléljünk és figyeljünk mindent. A túrót! Azt akarom, hogy az én véleményem az én véleményem legyen és tojok rá magasról, mit mond/ír a sok médium. Lehet, hogy Bridget Jones szerintük egy dagadt disznó, de ha én pasi lennék, inkább egy husis csajt fogdosnék, mint egy piszkafát, akinek a csontjai kibökik a bőrét! És nem tudom, hogy J.Lo-nak miért piszkálják folyton a fenekét, szerintem tuti jó segge van… 😀 És utálom Vicktoria Beckham-et, mert szerintem egy citromcápa csontváz (és nézz rá a férjére, fogadjunk, hogy undorodik tőle! Apropó, még egy nagy igazság: mindenkit un ám valaki!!!). Tőlem lehet akármilyen díva, számomra maximum negatív példája annak, mit ne csináljak…

A státuszszimbólum pasik alatt nem azt értem, hogy hogy néz ki. Azt értem alatta, hogy milyen helyzetben van. Tipikusan ilyen pl., hogy minden nő gazdag, jóképű pasit akar fogni. És ha az nincs, akkor aki helyette van, azt szégyelli. Amúgy én is a macis típust szeretem, gáz az, ha egy pasit lerázok magamról. 😀

Drukkolok a vizsgán! 🙂

 

Kincsnek:

Jaj, dága Kincsem, én meg az okosság… Hehehe. Viszont a gyaloglást imádom. Meg fogom nézni a fóliát. Fahéj-olajat már vettem (meg édesnarancsot is). Szoktam olvasni a blogodat, fejreálltam tőle… Azt gondolom, hogy tökéletesen érthető a hájika-védőpajzs… És igazából az a véleményem, hogy az önmegismeréshez sosincs túl késő, viszont minél hamarabb fogsz hozzá, annál hamarabb túl vagy rajta. És igenis írj ki magadból mindent, ha ez segít megoldani, amit már jó régóta cipelsz magadban… Meg még azt is gondolom, hogy az önmagunk szeretete nem egy felszínes dolog! Nem elég csak folyton ezt ismételgetni. Ki kell vesézzük önmagunkat, megoldani a megoldásra váró problémákat – ez a legnehezebb: az ember a legnagyobb problémákat söpri a legmélyebben a szőnyeg alá, mert nem mer velük szembenézni. Pedig szembenézés nélkül sem javulás, sem valódi önszeretet nincs, mert akkor még mindig tudjuk, hátul, a kicsi agyunk legmélyén, hogy valamit még mindig sumákolunk, éshát hazug embert nehéz szeretni… Szintén Elizabeth Hay könyvében van egy mondás, amit kívülről tudok: „A problémák megoldásához nem tenni kell, hanem tudni valamit…”

 

Namostaztán megint egy csomó „okosságot” hordtam itt össze… Tengermély tiszteletem annak, aki még el bírja olvasni! 😀