Lelki háttérfeeling… :)

2008 május 21. | Szerző: hapcivirag |

 

Olvasom ám, Eperm… 🙂

 

… Mert nem bírok magammal. 🙂 Vágjunk bele. Azért nem hozzászólást írok, mert félek, hogy elveszik (történt már ilyen errefelé…). Sajnos gondolom, hogy manapság nem anyát és leendő feleséget keresnek a fiatal pasik, hanem barátnőt. De azért… Örülnék, ha válaszolnál, én már „túl öreg” vagyok… 😀 😀 😀 Lélekben az ember hiába érzi magát tinédzsernek, ha egyszer a születési dátuma mást mutat (tegnap határoztam el, hogy próbafekvésre megyek a temetőbe… hihi). Szóval, itt vannak a kérdések:

Tényleg ennyire sekélyesek a mai fiatal pasik?

És ez tuti biztos???

És Neked miért kell egy sekélyes a sok közül? Miért nem az értékesebbjére hajtasz?

Minden tizenéves (és fiatal huszonéves) ilyen sötéten látja a világot?

Minden tizenéves (és fiatal huszonéves) azt hiszi, hogy attól szép egy nő, ha vékony?

Tényleg nem lehet találni olyan pasit, akinek ne státusz-szimbólum kéne?

És Neked? Neked jó, ha státusz-szimbólum lehetsz?

És honnan tudod, hogy akit 19 évesen találsz, nem az lesz életed párja???

–          Gondolom, közben olvastad a Doki blogját… –

Én válaszolok – ahogyan én látom.

1.       Kérdés: tényleg…

2.       Kérdés: nem. Az öcsém 28 éves és rohadtul nem érdekli, hogy a barátnője nem cérnavékony. Sőt! És 25 körül volt, amikor összekerültek. Igaz, előtte valóban a cérnavékony nőkre hajtott… De hamar benőtt a feje lágya és rájött, hogy hiába cérnavékony egy nő, attól még nem lehet vele éjszakákat átbeszélgetni.

3.       Kérdés: hát ezt csak Te tudod. Ahogy a blogodat olvasom, az jön le, hogy nem is tartod magad értékes emberkének és ezért próbálsz meg legalább egy értékes tulajdonságot összeszedni… Márpedig tutira értékes vagy!!! Ez fix! Szerintem nem éri meg a selejtre hajtani, csak hogy legyen pasid…

4.       Kérdés: úgy látom a környezetemben, hogy igen. A média nagy úr, tényleg csak az lehet sikeres, aki vékonka… Pont valamelyik nap olvastam egy női lapban, hogy Geri Haliwell (vagy hogy a szöszbe’ írják) hűdeformábahoztamagát és leírják a diétáját. De bakker, az a nő kórosan sovány!!!

5.       Kérdés: Úgy látom, hogy igen. Mint fent.

6.       Kérdés: de igen. Más kérdés, hogy a nők is a státusz-szimbólum pasikra hajtanak, így aztán…

7.       Kérdés: hát ezt csak Te tudod. De én tapasztalatból tudom, hogy nem jó státusz-szimbólumnak lenni. Megalázó dolog.

8.       Kérdés: 19 éves voltam, amikor összekerültem a nagy Ő-vel. 8 évig tartott. Szóval arra se vegyél mérget, hogy Te nem mostanság találkozol össze Vele – de arra se, hogy örökké fog tartani. Az viszont tuti, hogy az évek mennek… Mint a szél!

Hogy őszinte legyek, én ma nem szeretnék 19 éves lenni. Pont jól érzem így magam a bőrömben. Nem az évek tanítják az embert, hanem a tapasztalatok. Az ember szerintem kevés ideig fiatal, kicsit tovább középkorú és sokáig öreg… (10 év, 15 év, 20-30 év – nagyjából talán így…). Épp ezért azt gondolom, hogy a fiatalságot ki kellene használni. Kicsit jobban, mint ahogyan most látom – vagy akár tettem én anno (úúú, télleg próbafekvésre kellene mennem… úgy írok, mint egy hatvanéves. Hehe).

Mindenkinek ajánlom egyébként Csernustól A nő c. könyvet. Ami még szintén olvasásra méltó: Louise L. Hay: Éld az életed!, továbbá Müller Péter –könyvei (pl. Szeretetkönyv). Nem könnyű olvasmányok, de fogyókúra idején érdemes a lelkünkkel is foglalkozni.

Idézet következik:

„A súlytöbblet ugyancsak jó példa arra, miként ölünk bele sok energiát egy álprobléma orvoslásába. Az emberek gyakran éveken át küzdenek fölös kilóikkal, eredménytelenül. Azt hiszik, ha nem lennének kövérek, gondjaik sem lennének. Pedig a többletsúly csak egy mélyebb ok kivetülése. Ez rendszerint félelem és biztonságvágy. Amikor félünk, elveszítjük külső vagy „belső” biztonságunkat, ez ellen sokan úgy védekezünk, hogy magunkra szedünk néhány kilót.

Azzal, hogy korholjuk magunkat kövérségünk miatt, bűntudattal nyelünk le minden falatot, és ha hízunk egy kicsit, folyton a mérleghez szaladgálunk, csak drága időnket vesztegetjük. Még húsz év múlva is ugyanott leszünk, hisz a valóságos problémához hozzá sem nyúltunk. Csupán egy dolgot értünk el: még elesettebbé és szerencsétlenebbé tettük magunkat – s mi mást tehetünk? – hízásba menekülünk.

Ezért óva intelek testsúlyod és étrended beteges ellenőrzésétől. A fogyókúra mit sem segít. Az egyetlen diéta, ami használ, a szellemi diéta: tartózkodjunk a negatív gondolatoktól. (…)

Persze erre azt felelik, hogy azért nem szeretik magukat, mert olyan kövérek, vagy amint egy lány fogalmazott: „széle-hossza egy”. Én rámutatok, hogy azért kövérek, mert nem szeretik magukat. Attól a perctől fogva, hogy szeretjük és becsüljük magunkat, bámulatos, ahogy a fölös súly egyszerűen eltűnik a testünkről.”

(Louise L. Hay: Éld az életed! Édesvíz Kiadó, Budapest, 2007., 44-45. oldal)