Válaszok még… :)

2008 május 14. | Szerző: hapcivirag |

 Millu: semmiképpen se zsírt zabálj!!! Igaza van Móninak! Épp ezért nehéz feladat. Olyat mindenki tud, hogy ül-fekszik-alszik egész nap, eszi a zsírt és hízik. Az nem nagy kunszt. Viszont egészségtelen, de nagyon. Én azért első körben egy teljes labort javasolnék, lehet, ott valami kiderül. Ha nem, és minden rendben van az egészségeddel, akkor irány a konditerem és egy fitnessz-szakbolt, ahol biztosan tudnak tanácsot adni. Akár edzéstervet illetően, akár táplálékkiegészítőket illetően (semmi bajom nincs a táplálékkiegészítőkkel. Az egészségre nem káros, nincs benne zsír, viszont segít akár fogyni, akár hízni, akár alakot formálni – feltéve persze, hogy az ember komolyan veszi a mozgást…). Szakedzővel mindenképpen beszélj, mert szerintem például az sem nőies, ha valaki csak az izmai miatt nagy súlyú… Még pasiban csak-csak elmegy, bár én jobban szeretem a kipárnázott egyedeket, de nőben… Ha pasi lennék, futva menekülnék a túlizmolt amazonoktól (mondjuk az agyonfogyasztott piszkafáktól is, de az én különbejáratú mániám az marad, hogy az az igazi, amikor van mit fogni egy nőn…). Apropó, tudtátok, hogy a BMI, azaz a testömmeg-index kicsit csalós? Na nem nálunk, holmi halandó emberkéknél. Nálunk nagyjából jó. De pl. a testépítőknél vagy azoknál, akik csak simán nagyon komolyan veszik bármelyik izomsportot, totál nem jó. Az izom ugyanis nehezebb, mint a zsír… Ezt tudtátok? Tehát, lehetek én 70 kiló, ha az izom, akkor nem vagyok kövér, de nem ám! Ha 70 kiló színtiszta izom van rajtam, kevés testzsírszázalék mellett ugyebár, az minden, csak nem túlsúly vagy elhízás! – Hát ezért nem kell a mérleg, ezért jó a centi! Szóval, a BMI-re visszatérve: teszem azt, Arnold Schwarzenegger 185 cm magas mondjuk és versenysúlyban volt úgy 130 kiló. Volt rajta hájika??? Egy csepp sem! Bezzeg a BMI-je szerint kórosan elhízott volt… Hehehe. De ha az öcsémet nézem, az ő BMI-je is a jókora túlsúly felé tendál, pedig neki is lapos és kockás a hasa (no meg akkora bicepsze van, mint a fejem kétszer… A vállairól ne is beszéljünk…) Merthogy ő meg 186 cm magas és 105 kiló körül van.

Vigyorkának: persze, hogy létezik. Mindig összefutok eggyel-eggyel… Olyan is van, aki közölte, amikor így meglátott, hogy jó-jó, de mostmár azért ne fogyjak már. Tulajdonképpen az sem lenne nagy baj, ha kicsit visszahíznék (pedig tényleg nem vagyok extrém sovány. Még csak sovány sem. Csak normál.). Szerintem ez egy totál téveszme, hogy a férfiaknak csak a vékony nők kellenek. Mi a szöszt tudnak az ágyban fogdosni egy piszkafán?! Tegyük hozzá, az igazi férfiakról beszélgetünk most, nem az álmacsó puhapöcsökről… Juj, elnézést… Az a prototípusa, hogy nem kilóban méri a nőt, hanem kisugárzásban, ápoltságban, stílusban, észben, érzelmekben, nőiességben, jó szexben, vagányságban, focimeccsben, sörözésben. Namost mindehhez nem kell soványnak lenni… De mindjárt bemásolok ide egy régi-régi blogbejegyzésemet. Volt egy freeblogom, még 1-2 éve oda írogattam (most is megvan még egyébként, aki kíváncsi, beleolvashat: http://kisejizene.freeblog.hu – ha olvassátok, figyeljetek, mindig a végére kell ugran, mert annyit írtam, hogy nem tudja az összeset egyszerre megjeleníteni…). Az agyonsoványított plázacicákról is van benne szó – márpedig akkor még igencsak 70 kiló felett voltam, tehát benne éltem az élet sűrejében… Hihi. Egyébként az igazi férfi nem azt mondja, hogy duci, kövér, dundika (kistehét, bálna, mamutfenyőmókus), hanem azt, hogy asszonyos. És ez nekem nagyon tetszik. Minden benne van. A szeretet is, a tisztelet is – igen-igen, hogy tisztelnek azért, mert megszültem és felnevelek egy gyereket. És valóban, asszonyossá váltam és ezt még véletlenül sem szégyellem, nincs is rajta semmi szégyellnivaló. Mégiscsak kihordtam és megszültem egy gyereket (mégha császárral is – attól még könyékig bennem turkáltak…), mégiscsak nemsokára 32 leszek (habár nyugodtan lehet felezni az idiótaságomat illetően…), mégiscsak 16 éve élek szexuális életet – ezek mind befolyással vannak egy emberi testre. Pont épp az említett pasi nézett rám valamelyik nap csúnyán (nagyon jó barátok maradtunk a szakítás után is): hízzál egy kicsit. Asszonyosan jobban tetszettél. Most meg egy deszka vagy (pedig nem 56 kiló vagyok, mint hajdan, 18 évesen…).  Szóval, igazi férfit kell találni, nem egy (na jó, nem írom le még egyszer) felületes valakit. Mindig muszáj azért azt hangsúlyoznom, hogy ez sosem jelenti önmagunk elhanyagolását!!! Attól nyilván senki nem fog szeretni egy nőt sem, ha pörköltszagúan és koszlott háziruhácskában jön-megy. De ez el sem várható. Ki szeretne egy pasit sörszagúan és koszos atlétában?! És melyik nőnek tűnik fel egy általa szeretett pasin +10 kiló, ha semmi más nem történt, csak a hízás? Ha ugyanolyan ápolt és jó illatú? És a pasik miért lennének ezzel máshogyan? Na jó, jön a blogidézet:

“

• 2007. jan. 9. 17:10


• Még nincsenek kommentek

Heló-beló, naplócica! 🙂 A VONZÓDÁS. Mitől van és mitől nincs? Elgondolkodtam rajta egy kicsit, íme, az eredmény (természetesen minden, amit leírok a saját véleményem és a saját tapasztalataimon alapszik. ha valaki mást tapasztalt, írja le ő is… 🙂 ): Szóval, a vonzódás érdekes dolog. Sosem tudni, mikor kit és hol talál meg. És kinek a személyében. Van egy személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban: történt egyszer, még tavasszal, hogy munkahelyet kerestem, s behívtak interjúra. Meg is érkeztem annak rendje és módja szerint, könnyed smink, a munkakör betöltéséhez illő ruha (értsd: kosztüm), szóval kissé lazán elegánsan. A leendő főnököm előjött, én könnyedén kezet nyújtottam és bemutatkoztam. Ő meg csak állt és bámult. Azt hiszem, a száját éppen nem tátotta el. Éppen addigra ocsúdott, mire én újra be akartam mutatkozni, viszonozta a kéznyújtást és leültünk megbeszélni a részleteket. Nem ragozom, egy hét múlva felmondtam, de a szemeit sosem felejtem el… Az úr elől máig menekülök, mert ahányszor eszembe jut, annyiszor percekig remegek, annyira vonzott. Na nem mintha üldözne. Saját magam elől inkább… 🙂 Hogy miért nem lett belőle semmi? Mert teljesen más világ vagyunk, legyen ennyi elég. Viszont sosem gondoltam volna, hogy egy hipergazdag férfinak is vonzást jelenthetek, nem is akármilyet. Aki bármelyik nőt megkaphatná és nyilvánvalóan meg is kapja. Hisz manapság trendi olyan pasas mellett futni, akinek rengeteg lóvé nyomja a zsebét. Csakhogy, nálam nem a pénz számít, hanem az EMBER. Nos, nem tudtam meg, milyen ember… Nem mondom, hízelgett a hiúságomnak, hiszen nem tartom magam szépnek, de kénytelen voltam elgondolkodni a vonzódás, mint fogalom mibenlétén. Hiszen, ez a pasas bármelyik szép, trendi, vékony, agyonszolizott nőt megkaphatta volna, nem csak gazdag, de még ráadásul jó pasi is. Tehát: mitől is függ? Egy biztos: nem a szépségtől. Ha így lenne, nem lett volna ez a reakció (mint írtam volt, nem tartom magam szépnek). Lehet, ezt nem kéne tovább ragozni, de azért pár mondatot megér szerintem. Tehát, mi a szépség? Úgy tűnik – főleg ezek után – , hogy egy roppant relatív fogalom. Ezzel tehát összefügg a vonzódással. Valószínűleg mindenki ahhoz vonzódik, amit/akit szépnek talál (értsük ezalatt a jóképűt is). Igen, de ez vajon külső vagy belső szépség-e? Itt lép be a kisugárzás. És az antennák – jobb szót nem találok rá. Hm. Eszem egy kis salit, agyfényesítő gyanánt. 🙂   Fini volt. 🙂   Tehát, számomra elég egyértelműnek tűnik, hogy ha az adó és a vevő összefut, ott bármi megtörténhet. Csak ez sajnos az esetek többségében nem így történik! De térjünk vissza a szépségre: ki szerint szép egy plázacica? Van, aki szerint igen. Van, aki szerint nem. Van, aki vonzónak találja, van, aki nem. De szögezzünk le legalább egy dolgot: az idő halad, mi pedig nem leszünk fiatalabbak. Ergo: a plázacica ugyanúgy fog kinézni 30 év múlva, mint én: ráncosan… Talán még ráncosabban a sok szoláriumtól. És még mindig nem tudom meghatározni a szépség fogalmát. Azt hiszem, több dologból tevődik össze, hozzátartozik az ápoltság (talán ez a fő összetevője), a kisugárzás (na, ez a legrelatívabb), a stílus (második fő összetevő) és az életmód. Én nem tartom szépnek a plázacicákat. A modellek és színésznők többségét sem. Számomra az etalon Cindy Crawford. Mert nem mesterkélt. Valahogy az az érzésem, hogy a plázacicák 99%-a annyira el van foglalva saját magával, hogy képtelen másik világban – akár egy másik ember világában – létezni. No, akkorhát ideje megfogalmazni – habár homályosan is – a plázacica fogalmát: olyan nő, aki mindig a legdivatosabb, legdrágább, legmárkásabb cuccokat hordja, függetlenül attól, hogy az jól áll-e neki. Akin továbbá csak aranyékszert látni, aki súlyos pénzeket költ havonta szoláriumra, edzőteremre, fodrászra, kozmetikusra. Aki folyamatosan fogyókúrázik, és minden egyes kirakatban azt nézi, hogy a.) hol van rajta plusz deka, b.) hányan fordulnak meg utána. Továbbá, aki képtelen másról beszélni, csak és kizárólag magáról (minden egyes alkalommal előadja a fent felsoroltakat), mindent csak nyávogva képes előadni és kizárólag a gazdag pasasokra hajt (hogy ezt miből látja? Pont olyan egyszerű, mint ő: a külsőségekből). Aki magára ismer, attól elnézést kérek, írtam az elején, ez a magánvéleményem… 🙂 Tehát, ott tartottunk, hogy miért nem találom szépnek az ilyen nőket. Egyszerű a válasz, habár több mondatot is igényel: röviden és tömören: mert nem tudom elképzelni, hogy egy jó szexbe belefeledkezzenek… És ez fontos. Lehet, hogy földhözragadt, lehet, hogy mondén, lehet, hogy kurvás, lehet, hogy közönséges. De ez még mit sem von le a fontosságából. El tud bárki képzelni egy plázacicát meglehetősen intim helyzetben? Hát én egyszer megpróbáltam, és nem tudtam, hogy nevessek-e avagy sírjak. A következő kép tárult a szemem elé: plázacica szeretkezik és folyton azt figyeli, vajon mindig a legelőnyösebben látja-e őt a pasi??? Tehát: has behúz, mell kidomborít, fenék megfeszít. Utána persze izomláz. Na nem a jó kis szeretkezős izomláz, neeem… Edzéses izomláz. Viszont közben elfelejti figyelni a.) a partnere reakcióit, b.) a saját örömét. Ergo: egyszerűen képtelen belefeledkezni egy igazán jó szeretkezésbe. Ez persze nem csak a plázacicák sajátja, sok nő beleesik ebbe a hibába. Kár. Sokan azt figyelik, hol dudorodik a hájika, hogy helyezkedjek, hogy ne látsszon, inkább csak sötétben csináljuk sötöbö… 🙂 És hogy ez hogy kapcsolódik a vonzódáshoz? Távolról, de mégis: egyszerűen nem vonzó egy olyan nő, aki a legősibb és legtermészetesebb szituációban képtelen természetesen viselkedni – és ez persze látszik is rajta. A férfiaknak ilyen szempontból sokkal könnyebb dolguk van: amint szexre kerül sor, soha többé nem képesek másra koncentrálni 🙂 (éppen ezért nem kellene félni a hájikáktól…). Hogy mégis sok férfinak plázacica kell? Igen, a külső sok embert megtéveszt és elvakít. Főleg a mai világban, amikor a tökéletesség a legfőbb érték. A tökéletes manöken-alkat, mert ugye a belső tökéletesség még ennél is relatívabb – látott már valaki tökéletes emberi bensőt újságban, plakáton, tv-ben? Na ugye, hogy nem. Bezzeg a tökéletes külsővel minden tele van. És ráadásul ijesztő is, hiszen azért vagyunk emberek, hogy egy tökéletes embert látva felnagyítsuk saját gyarlóságainkat és inkább menekülőre fogjuk a dolgot. De… Ettől még a vonzódás él és virul. És független. Szabad. Nem köthető sztereotípiákhoz (vékony, barna lányt keresek kék szemmel, szőke, kék szemű herceget akarok stb.), nem engedelmeskedik senkinek és semminek, kizárólag saját magának. Ha az adó és a vevő találkozik, ott nem szükséges semmi más. Nem agyal az ember azon, hogy milyen emberbe botlott bele, hogy sok pénze van-e vagy kevés, hogy úriember-e/úrinő-e avagy egy bunkó. Mint ahogy a vasdarab sem filózik azon, hogy akkor most a mágnes vonzza-e vagy sem… Viszont az emberek esete sokkal bonyolultabb, mint a vas és a mágnes. Merthogy azért áldott (vagy vert?) meg bennünket az Jó Istenkénk odafentről a gondolkodás, lelkizés, pszichózás és őrületbe kergetés képességével, hogy bonyolítsuk az ügyet. Ha egy szuka kutya tüzel, azt bármilyen kan befedezheti, és meg is teszi, amint lehetősége van rá. Ha egy nő és egy férfi vonzzák egymást, akkor jön az ész s értelem. Hogy eldönthessem: más világ vagyunk-e, vagy akarok-e szenvedni. S persze mindeközben szenvedünk is egy kicsit. Hiszen lételemünk (főként a nőkről beszélek most). Az ember nem ösztönlény, s ez bizony komoly összeütközéseket szül a vonzódással, mint szabad s független fogalommal. Sorry. -ezt itt most lezárom- -még millió gondolat kavarog a fejemben- -de már képtelen vagyok rendbeszedni őket- -egyszer talán sikerül-”