Válaszok és minden más

2008 május 14. | Szerző: hapcivirag |

 

Manyinak: én is féltem, hogy visszagurulok. Egy idő után elmúlt a félelmem. Sokáig kapaszkodtam a súlyomba – annak idején a 65 kiló álomhatárnak tűnt, mivel nagyjából 8 évig képtelen voltam 72-75 alá menni. Emlékszem, naponta 2 órát jártam konditerembe. És nem. És nem. Az a fránya mérleg… Most nincs is itthon mérlegünk, onnan tudom, hogy hány kiló vagyok, hogy egy-egy ismerősömnél van, kb. havonta-kéthavonta járok hozzájuk, olyankor ráugrom. De ha esetleg épp 64-et felöltözve, ebéd után, az sem érdekel annyira, hogy a fejemet fogjam. A CENTI A LÉNYEG, CSAJOK! NEM A KILÓK! Szóval, idegeskedtem, hogy mi lesz, ha visszahízok. Egy idő után rájöttem, hogy nem fogok. Azt hiszem, hogy nincsen csodamódszer, ami általánosan mindenkire igaz. Van egy barátnőm, aki Norbis kaják mellett sem tud lefogyni – szerintem hiába is erőlködik, én például így szeretem, ilyen töltöttgalambnak. 🙂

 

Most biztos minden dietetikus a fejét fogja, de én nem szoktam reggelizni (megjegyzem, az ájurvédikus táplálkozási rendszer szerint a reggeli nem egészséges, mert a délelőtt a méregtelenítés és tisztítás ideje és ilyenkor nem illik megterhelni a szervezetet – mondtam én, hogy sok módszert mostam össze…). Ebédelni sem igazán, ha nagyon dolgozom, nem is érek rá (ilyen elég gyakran van). No és van másik oka is: székes fővárosunkban állati drága az ebédelés. Egyszerűen egyrészt nem futja rá, másrészt akkor is sajnálnék egy levesnek nevezett löttyért és egy közepes minőségű második fogásért 1500 forintot kiadni, ha lenne. Általában, ha éhes vagyok, bekapok egy-két „egészséges” kekszet, Jóreggelt-et vagy valami müzlis izét, vagy joghurtot. Miután megittam legalább 1 kávét (egészségtelen élet, sálálálá) – kávé nélkül a.) nincs reggel, b.) ha két napig nem iszom, úgy fáj a fejem, hogy majd’ beledöglöm (alacsony vérnyomásnak is vannak hátrányai). Azután délelőtt jön 2 bögre tea – szinte csak zöld és fehér teát iszom, legújabban a fehérre szoktam rá mert egyszerűen annyira finom, hogy képtelenség abbahagyni. A víz nekem nem „oltja” az éhségemet, de a kávé és a tea sokat segít. Én jobban kedvelek üres gyomorral élni és molyolni, mert könnyebbnek érzem magam. Délután 4 óra körül szoktam valami komolyabb kaját enni, változó, hogy mit. Én bármit megengedek magamnak – ezt már kikísérleteztem –, mert nem hízok. Tényleg a mennyiség a lényeg. És ha az ember az idő nagy részében kevesebbet eszik, egy-egy családi összeröffenéskor a.) nem is tud sokkal többet, b.) nem történik semmi, tehát nincs lelkiismeret-furdalásom, c.) nem is esik jól sokat enni. Mennyi a kevesebb? Egy nagyobb pizza negyede bőven elég. Mint írtam, egy dietetikus bizti a fejét fogná, ha ezt elolvasná. Az a helyzet, hogy nem érdekel. Sokkal fontosabb dolgaim is vannak, mint az evés. És azt hiszem, ez a titok nyitja. Rengeteg olyan dolog van, amit fontosabbnak tartok elintézni, mint hogy leüljek enni. Munka, gyerek, házfelújítás, blogírás :o), tanulás, olvasás – mindig elfoglalom magam: „mindjárt eszem, de ezt még gyorsan megcsinálom” címszó alatt. Mivel azért az egészséges táplálkozással is tisztában vagyok, a vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-bevitelt úgy oldom meg, hogy valami vitaminkészítmény szokott otthon lenni. Ebben is finnyás vagyok… A pezsgőtablettákat szeretem, mert folyadék is, íze is van (de csak párat szeretek belőlük – a kétszínű Plusszokat).

Apropó, folyadék… Régen alig ittam. Mostanában rászoktam és tényleg igaz az, amit sok újság ír és én sosem hittem el és mindig lusta voltam betartani: a sok folyadék gyorsítja a fogyást.

Amellett, hogy elég keveset eszem, szeretném valahogyan méregteleníteni a szervezetemet – nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de tél végére én egyszerűen nehéznek érzem magam. Nem súly szempontjából, hanem egyszerűen… Olyan nehézkesnek. Vettem még kétféle teát, az egyik méregtelenítéshez való, a másik állítólag fogyókúra kiegészítéshez (az egyik kék virágos, a másik rózsaszín, de most fel nem állok megnézni a nevüket. Az egyik BioSlim, a másik meg BioFitt talán) – háááát… Finomak, azért iszom őket. Kicsit talán jobban is érzem magam tőlük, de ezt nem merem kizárólag rájuk fogni.

Ferminának: írtam már, csak lehet, még nem olvastad: én nem fogyókúrázom, ez egy váltás. Azért nem szedtem vissza, mert erre a fajta életre álltam be és így nincs mitől visszajöjjenek. Épp ezért mentek le maguktól. Az, hogy sokat foglalkozom az ápoltságommal és foglalkoztam önmagam rendbetételével, magával hozta, hogy figyelek magamra. A bőr… Az a baj, hogy ebben nem nagyon tudok tanácsot adni. A 116-os derékbőséget 67-esre cserélve sem lötyög a bőröm. A melleim sem lógnak üres tejeszacskóként, visszanyerték eredeti formájukat. Azt hiszem, ez abszolút genetika kérdése, anyukám is 25-30 kilókat hízott a két terhessége alatt, és még most sem lóg semmije, 63 évesen. Mivel mindig szép volt a bőröm, ez volt az, ami tulajdonképpen elindított ezen az egész változáson. Hogy ha már kövér vagyok, a bőröm maradjon is szép. A hízásra-fogyásra egyetlen dolog emlékeztet: a terhességi csíkok. Azok bizony maradtak a hasamon és a csípőmön, de azok is annyira elhalványultak, hogy felületes szemlélő észre sem veszi. Ettől függetlenül leírom, hogy én mit csináltam. A terhesség alatt terhességi krém (bevallom, nem sokat segített, a legutolsó hónapban szanaszét repedtem – pedig aranyárban mérték). Szerintem ez a fogyás kiindulásakor nem árthat… Aztán utána krémezés. Fóliázás. Amikor már lehetett persze, mert a császáros sebnek időt kellett hagyni, hogy begyógyuljon. De úgy nézett ki a dolog, hogy reggel fürdés, jó vastagon krémezés valami extra krémmel (inkább nem ettem és nem eszem most sem, de a bőrápolás nekem extrán fontos, majd leírom, erről mit gondolok) – nem érdekelt és most sem érdekel, hogy ragad, hogy zsíros, hogy nehezen szívódik be. Rá frissentartó fólia. Az egész derék- és csípő-tájékra. Egész délelőtt ebben csörögtem. Minden áldott nap. Van még egy kis fából készült sünim. Masszírozós süni. Mivel elég érzékeny a bőröm, eleinte állatira fájt, még akkor is, ha vastag krémréteget masszíroztam a bőrömbe. Már megszoktam. Most sem kellemesebb, de valamit valamiért. Szóval, miután bekentem magam mindenféle testfeszesítő-fogyasztó-narancsbőrelleni csodaszerekkel, ezzel a sünivel a kencét beledolgoztam a bőrömbe (nehogy már a ruha szívja fel!). Melós dolog és hosszadalmas is. Viszonylag fehér a bőröm (azért nem tartozom a tejfehér kategóriába, de sötét bőrűnek egyáltalán nem vagyok mondható). Ha untam, vettem önbarnítós testfeszesítős kencét (a Dove a legjobb – ez itt a reklám helye… A Nivea is nagyon jó, de szaga van). Azzal még többet molyoltam, mert nem foltos akartam lenni, hanem barna. Be is jött. Ehhez viszont mostanában nincs kedvem… A szoliról, ha már a barnításnál járunk: régebben jártam szoláriumba, nem túl gyakran, úgy hetente egyszer-kétszer 10 percre. Tehát keveset. És elkezdtem viszketni, hámlott a bőröm, minden bajom volt. Gyorsan felhívtam aput, hogy ugyan mondja már el nekem a szoli tulajdonképpen hogyan hat a bőrre?! Elmondta. Soha a büdös életben nem megyek többé szoláriumközelbe, a bőröm épsége többet ér, mint a műbarnaság. Tulajdonképpen nem annyira káros, mint amennyire komoly az elhatározásom, de, mint írtam, mániákus bőrápoló vagyok. Az a lényege, hogy nagyon kiszárítja a bőrt és ettől az sokkal korábban öregszik és ráncosodik. Namármost. Én sokáig szeretnék szép bőrrel élni, akárhány kiló is vagyok. Nem akarok 40 évesen (egyre közeledik, bakker…) úgy kinézni, mint egy 60 éves. Nem akarok ráncokat, csak amennyit muszáj. Inkább nem leszek plázamacska-barna. Még ha a barnaság optikailag karcsúsít is. Az ember sokkal több ideig középkorú és idős, mint fiatal. Mindenki lesz egyszer 60 éves, sőt, több is és jó esetben akkor még mindig van 20-30 év hátra. Majd 60 évesen melléállok egy olyan nőnek, aki 20-30 évesen szolibarna volt és akkor nézzük meg az eredményt… Hehe.

Azt is gondolom még, hogy a lassú fogyás biztos, hogy jobb a bőrnek, mert több ideje van alkalmazkodni az új körméretekhez, több ideje van regenerálódni. Én egyébként a narancsbőrrel szenvedek. Van egy-két nagyon jó készítmény, bár alapvetően nem hiszek a kenhető-beszedhető csodaszerekben. A fenekem néha olyan göröngyös, hogy crossversenyt lehetne rajta rendezni. Ami érdekes, hogy néha meg nem… Lehet, hogy a rákent szöszök minőségétől függ.

Fermina, ebben a kérdésben azt hiszem, sokat nem tudtam segíteni… Sajnos. Mármint… Nekem szerencse. 🙂

 

Millunak: élj együtt egy pasival. Tuti hízás! 😀 Na jó, viccet félretéve: nem próbáltam még hízókúrázni. Elméletben tudom, hogyan kell (röviden: jó minőségű élelmiszerekben mindig kicsit többet, mint amit megszoktál), de gyakorlatban abszolút tapasztalatlan vagyok. A súly szerintem alapvetően genetika. Ez nem csak a töltöttgalamb-típusokra igaz, hanem a pálcikaemberkékre is. Volt még régen egy kolléganőm, aki bármit ehetett, 56 kiló maradt. Bármit alatt érts mondjuk ebédre 2 pizzát… Sütit… Tök mindegy. Álltunk és bámultuk. Hová a fenébe fér beléd ennyi?! Hogy csinálod, hogy nem hízol?! Basszus, mi csak ránézünk, már felugrott 2 kiló! Vigyorgott és megvonat a vállát, hogy ő sem tudja.

 

Dága Kincsem! (nem véletlenül írom így, a lányom szokta így használni és úgy tetszik…) A zsírbörtön lehet, azért van, hogy rádöbbentse az embert: nem a zsírmentességtől értékes. És ha erre rájön, és már nem csak óvatosan hisz benne, hanem TUDJA, akkor eljött az ideje, hogy kiszabadulhasson. Biztosan volt oka, hogy börtönbe kerültél. Szerezd vissza az önbizalmadat és az önbecsülésedet! Nem annyira nehéz, én is ezzel kezdtem (8 évig hallgattam életem szerelmétől (no komment…), hogy mekkora lúzer vagyok, mert nem úgy nézek ki, mint 19 évesen. 8 évig hallgattam, hogy ne zabálj már, hogy ezentúl kistehénnek foglak hívni, meg mamutfenyőmókusnak… S lőn. Viszont 8 évig férfiasan nehéz és kizárólag isteni finom kajákat főzhettem, mert ha nem, egyszerűen kidobta. Szerinted az én önbizalmam hol lehetett??? Amikor a lány megszületett – előtte az apja kihajított, mert talált szebbet, jobbat, fiatalabbat, karcsúbbat – úgy néztem magamra, mint egy nagy, hülye, hasznavehetetlen bálnára, aki semmire nem jó… Beletellett másfél évembe, hogy újra összerakjam magam. És segítség nélkül nem is ment volna. Hát ezért kezdtem el írni ezt a blogot. Mert szerintem sokan vannak így. Kell egy kis segítség, egy kicsi lökés, hogy minden nő megértse: királynő. Velem annak idején egy pasi érttette meg – akinek 85 kilósan is kellettem és akinek máig hálás vagyok azért, amit tett. Kicsit talán azzal próbálom ezt visszaadni neki, hogy próbálok másoknak is segíteni).

 

 7 hónappal a lányom születése után. 85 kiló körül: